A bátor mosoly titka
Nem minden esetben szükséges fogpótlásra szánnunk magunkat – amennyiben felmerült bennünk a gondolat, elsődlegesen érdemes egy szakemberrel konzultálnunk. Ekkor segítséget kapunk majd ahhoz is, hogy egy vagy éppen több fogat, akár egy teljes fogsort lesz-e szükséges kezelni.
Mikor is van szükség a fogpótlásra
Számos ok sorolható fel, miért veszíthetjük el fogainkat, amikor is már érdemes lesz fogpótlásról tárgyalnunk. A kiváltó okok közé tartozik egy-egy baleset, esetlegesen egy elhanyagolt fog húzása kapcsán keletkezett rés fogsorunkon. Utóbbi esetében érdemes hangsúlyozni, hogy a legtöbb probléma elkerülhető, amennyiben rendszeresen konzultálunk fogorvosunkkal, valamint abban az esetben, ha felmerül bármilyen probléma, azonnal egy szakember segítségét kérjük, nem várjuk meg annak rosszabbodását.
Miért is fontos elvesztett fogaink pótlása?
Fogaink pótlása nem csak esztétikai szempontból fontos – amennyiben nem megfelelő fogsorunk, akkor elsődleges probléma a táplálék elfogyasztása lesz majd. Ahogy romlik fogaink állapota, annál több probléma merülhet fel a rágással, táplálkozásunkkal kapcsolatban. Mindemellett pedig, ha nem rendelkezünk egészséges fogakkal, nem figyelünk oda szájhigiéniánkra, akkor az már gyulladásos és komolyabb egészségügyi problémához is vezethet.
Amennyiben úgy érzed, hogy Te is teljes fogbeültetésre szorulsz, akkor fogászait rendelőnkben egyáltalán nem kell tartanod a kezeléstől. A Móricz Dental rendelője ugyanis a kezelést teljesen fájdalommentesen végzi, szakemberei magas szakmai tudással rendelkeznek.